mi mást tehetnék e fénytelen éjben
elfogadlak már végleg társamul
kapaszkodom beléd
megyünk a hóesésben
(egymást ölelni vétek is talán)
eltűnni tanulunk e néma ébrenlétben
helyetted simítja arcomat a szél
s az úton gúnyosan plántálja belénk
hogy lassú kísértés
ezüstös látomás minden újabb vágy
és élni akarás
te maradtál nekem (ha valóság e lét)
s talán csak képzelet a közös Csillagunk..
talán csak álom hogy átsüt még a fény
az erdők fáin de addig is
válladra dőlve álmodom
míg leereszkedünk lassan
a hófödte dombokon
https://plus.google.com/u/0/photos/photo/104561635641148058206/636175243...