Hét évmessziről üzent az apám
(régi vers, mai érzések)
Mozgott a föld a sírodon apám,
tudom - csupán koporsód roppant össze,
szóltál felém, akárha hajdanán,
fél kacsintással kérést rögtönözve.
Levél pörgött. Halottak napja volt.
Új feleségem rakta rögről-rögre
a földhalmot, nem sejtve, ami volt,
az most omlott fejedre mindörökre.
Álltam apám. Csontszürke volt az ég.
Éjjel esett. Sarat cuppolt a lábam.
Imádkozni, szűkölni illenék,
s én horpadt sírod néztem és csak álltam.
Keresgettem a hanton - hol a hír?
S megrettentem az együttroskadástól,
te azt üzented: lélegzik a sír
a föld alá bújt lélekfurdalástól,
te azt üzented - él még a világ,
s ne bámuljak a friss illatú rögre,
hogy emberebbül csináljam tovább
te akartad, de nem futotta többre.
Hét éve múlt, hogy korhad a koporsód,
most roppant össze fődet betakarva,
s míg beleírom ritmusomba holt szód,
még kérdenélek - Mi világ jár arra?
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges