HÉBÉR
Danoltatták nyakra-főre,
vénhedt hébér lett belőle,
jókedvének híja nem volt,
magasan járt, mint a mennybolt.
*
Már ültetéskor adva volt a sorsa,
az apró magot rábízták a borra,
jó nagy ideig semmi társa nem volt,
csak díszlett, mint faluban a mennybolt,
bár senki nem beszélte el a tisztét,
már zölden hordót álmodott, meg pincét,
s kiszáradóra lelte meg a kedvét,
majd végül érett borba eresztették,
egy cuppanásnyit szakított a csöndből,
és boldog lett a beleszítt örömtől.
*
Bánatot-bút dalba rítt át
amíg borízűre szítták,
s az utolsó csöppig itták
maligános mézű titkát.
*
Az Isten sem lelt semmi rosszat rajta,
egy szöget vertek kedvire a falba,
bár öblös végit csak az ura látta,
nagy kedvében rákapott a szájra,
a szusszantásból tudta már a módot,
a lassú bor is ráaranyozódott,
ha munka volt, akarva nem akarva,
a hordódongát bíztatta a dalra,
s már szívás közben ringatta a rímet,
mikor a gazda odacsücsörített,
s ahogy sugárban spriccelt pohárba
a pincecsönd is telt csipejét rázta,
bár ösztönei nyújtani akarták,
de sosem érte el a hordó alját,
a slungot régtől tudta már a szájtól,
meg semmi mást nem is várt el magától
de akárhogyan hervadt is a lángja,
ő gyújtott tüzet az üres pohárba.
*
Bánatot-bút dalba rítt át
amíg borízűre szítták,
s az utolsó csöppig itták
maligános mézű titkát,
danoltatták nyakra-főre,
vénhedt hébér lett belőle,
jókedvének híja nem volt,
magasan járt, mint a mennybolt.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges