ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

(a teljes ciklus)

1

Nem tudom honnan és miért,
naponta mégis érkezem.
Kilépek valahonnan. Indulok.
Ajtót nyitnak. Ismét létezem.

Jövök, hogy itt sem maradjak,
megyek, hogy érkezhessek újra,
e szerdává tatarozott keddbe,
a jelenné átfestett múltba.

*

Nem ekkora földrengésekre
terveztem, s most mállik és reped,
a padlás megtelt kérdőjelekkel:
elmenekültek a többi írásjelek.

Lekopott aranyfüst mögött,
csupán a sérült váz maradt.
Minden sorvég tárva-nyitva:
szóközökben süvít a huzat.

2

Jegenyékbe-fűzött országutak
merre visztek, ha nincs torony,
s miként varrom be lépteimmel így
a vándorlásra szánt időt,
ha minden megtalált küszöb fölött,
csupán a Ház emléke van.

*

Isten sötétben munkálkodik bennem.
Bolyong. Kezében gombolyag.
Születésemkor adta saját magának,
hogy a visszaúton
el ne tévedjen bűneim között.

*

Szakadt-láncú körhintaszékek,
virágok röppennek a nyárról,
s volt-dolgaimban, akár sün
emlék hempereg,
fölszúrva rajta arcok, érintések.
Béleli a téli alvóhelyet

3

Elsüllyednek arcok, események
s bár itt-ott küzd még néhány
fáradt történésdarab,
őket is lehúzzák az évek,
csupán érintéstöredékek
és hallgatássá-szétesett szavak
bukdácsolnak a hullámok
között.

*
Igen,
a távolság és annak éhe.
A test már leülne, maradna,
begubózna egy pillanatba,
de löki a lélek mehetnéke,
s mint golyóban a gurító
lendülete, bennem is
összpontosul egy
engem-mozdító akarat.
Így nehéz eldöntenem,
én lassulok, vagy a mezsgye
fogy el napjaim alatt.

4

Lehetne hajnal, ébredés,
nem csupán ujjnyi rés,
vagy annyi sem, s marad
24 óra éj (csillag is kevés).

Beomlik. Nem épül. Por lepi
Elszállt (a fészkét leverik).
Csoportos csönd. Virág. Leteszik.
Elhervad, mint a létezés.

*

El kell kezdenem a teljes felújítást,
mégsem fogadhatok festetlen
magánnyal egy lehetőségekkel
érkező holnapot.
Talán érdemes polcokat is ácsolnom,
legyen helye az örömöknek,
melyek tartósítását még meg
kell oldanom.

*
Kacskaringók, ezernyi hajtűkanyar,
eltájolt térképek fejben és tenyérben.
Hallgatom, amint a mélyben rekedt
célok kopognak, reménykedek,
hogy lehet még, ha későn is, talán,
de csak szívritmuszavar az, berobbant
évek alatt, a test bal oldalán.

5

Már mindennek csupán okát keresve,
barbár kézzel nyúlok árnyék alá.
Nem ijeszt, halállal poroz be az este,
s fülem a tündérszót ma meg sem hallaná.

A délután is kulcsra zárva, s hiába
forog benne a Nap, nem nyitja ajtaját.
Nem indul felém senki. Én sem megyek.
A szél hord szét, akár egy nádbugát.