ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

    Imre már megszokta, hogy új nővére született. Először Kánya Pista mondta neki viccből, hogy „született" a nővére, mikor átment hozzájuk Emmát, a baknyulat kölcsönkérni Ezt a nevet Imre adta neki, mikor a füles még kicsi volt. Csak azért, mert a pofikája nagyon emlékeztette egy részeges művésznőre, akit a búcsúban hallott nótázni. Mire a pici nyúl már akkorára hízott, mint egy mosómedve, kiderült a tévedés, mert Emma már az illendőség határait is erősen túllépve molesztálta a csitri nyuszikat. Sőt, egyszer rajtakapta Emmát, amint a szomszédék macskáját beszorította az istálló sarkába; - de már a baknyúlon rajtamaradt a lánykori neve.

    Kánya Pista kosárba rakta Emmát, s már indulóban volt, mikor meglátta Marit, Imre új mostohanővérét, aki egy szakajtó kukoricával fordult ki a fészerből. Azt tudta Kánya Pista, hogy Imre nagyapja, egy Ebergényi nevű özvegyet vett Hosszúvízről, de azt nem, hogy Anna asszony egy bögyösödő süldőlányt is hozott magával. Mindenesetre Pistának rögtön megtetszett. Titokzatosnak és idegborzolónak találta, hogy azon a helyen az orra alatt, ahol a legényeknél a bajusz szokott pödrésre várni, ott a lányt hamvas pihe díszíti, mint az őszibarackot.
*

    Azt Budai atya tanácsolta Gyuri nagyapának, hogy hozzon asszonyt a házhoz, hogy halála után ne kerüljön az unokája állami gondozás alá. Ezt később Imre is belátta, mert az atya szerint a gyermekotthonba nem vihetné magával azt az erkölcstelen nyulat.

     Ezek után a gyerek, már szinte hősnek látta nagyapját, különösen, mikor meglátta új mostoha nagyanyját. Idővel azonban megszerette Anna nénit. Mintha valami ürességet töltene be jelenléte, aminek hiányára csak most kezdett ráébredni, mióta a néni velük van.

     Nemcsak azért, mert keselyű szeme ellenére galamblelke volt, hanem azért is, mert az ágyába téglát melegített, hogy ne fázzon, ha be-beharapja magát a vályogfal rései közt az októberi szél. Meg jól esett, ha Anna néni esténként az ágya szélére ült, és megsimogatta az arcát a durva, reszelőbőrű kezével.
    Az első időben Imre sokat verekedett az osztályban, ha az „újszülött" nővérkéjéről kérdezgették, és az is szálka volt a szemükben – Pistától megtudták, hogy ő esténként a nagyapjának olvas fel a kalendáriumból, holott az osztályban még csak a nagybetűk elején jártak.

     A szomszédsoron akadt néhány legényke, akik szívesen látták volna közelről Imre pelyhes nővérét. Ez természetesen kedvező fordulat volt Emmának, mert beköszöntött nála a konjunktúra. A surmó kamaszok egyre másra jöttek őt kölcsönkérni, akár volt nyuluk odahaza, akár nem. Még az úri, zergekalapos Botos Jancsi is jött, aki a legidősebb volt közöttük. Azt rebesgették róla, hogy állítólag volt már egy rossz hírű házban is.

    Egyébként ők se tartottak háziállatot, mivel az apja állatorvos volt.

    Később Imre rájött, hogy előnyösebb ránézve, ha pénzt szed Paula szolgálataiért. Legalább neki, Imrének is legyen valami haszna ebből a kellemetes munkából, ne csak a nyúlnak. Emma már faluszerte nagy hírnévnek örvendett a nyúltenyésztők között, mert fajtiszta, megbízható és nagytermészetű állat volt. Még egyetlenegy várandós nyúl se bánta meg az Emmával eltöltött végtelenségnek tűnő, boldog másodperceket. Sőt, többször is előfordult, hogy éjszakánként a romantikára vágyó kóbor macskák is besuttyantak Emma ketrecébe, amit persze éjjel nappal nyitva tartott.

    Ahogy teltek a hetek, hónapok, a falu is napirendre tért Gyuri bácsi házassága fölött. Anna asszonyt még az elején árgus szemekkel fürkészték, mikor bement Leipzigerhez cukorért, sóért miegymásért. Aztán megszokták őt is. Sőt, még helyet is szorítottak neki maguk közt a templomban, mióta a nagymisén először hallották őt lágy, alt hangon énekelni.

    Különben is, nemigen értek rá vele foglalkozni. A front már régen összeomlott, dacára az egyre másra érkező győzelmi jelentéseknek. Szaporodtak a hazafelé tartó sebesültekkel megrakott vonatok, ugyanúgy, ahogy a gyászjelentések is a faluban.

    Már majd minden portán gyászoltak valakit. Azokat, akik nem tértek vissza a háborúból, s később aztán sorra kerültek még sokan a faluból, akiket itthon kaszált le a nagy világégést követő spanyolnátha.
    A megfáradt Budai atya, aki még a háború elején, jobb híján, mint tábori lelkész kenegette a véletlen hősök homlokát a megszentelt utolsó olajjal, naponta celebrált gyászmisét.

     Hiába kérdezte később a sekrestyében Szűzanyát, hogy tán Szentfia tudja-e, mi végre szükséges ez a világégés? - Na persze, ha a Názáreti visszakérdezné, hogy tizennégyben mért ordibáltatok, mint a barmok, hogy éljen a háború? – tán az atya is néma marad.
*

    Már rég felszáradtak faluban a könnyek, és Muszkaföldön a besüppedt temetők felett már harmadjára hozott új kalászt a csonttal trágyázott föld, mikor megtartották Mari és Botos Jancsi kézfogóját. Már jóval előtte, a nagypapa az atyával eldöntötte, hogy Imre a Pécsi katonai alreálba megy. Biztos jövő, és úri, kényelmes élet vár rá, mert az emberek a világégés után örökre meggyűlölték az öldöklést.
    - Na meg az sem mellékes, hogy a fiatal párnak felszabadul majd a tisztaszoba.

    Szent Mihálykor, mikor a kis Korponai Imre, a jövendő cőger elbúcsúzott a családtól, szomorú szívvel zötykölődött a szekéren a vasút felé, s a néhai Emmára gondolt.

    Elmosolyodott, mert eszébe jutott a bőséges ebéd, s mikor a búcsúpoharat a szipogó Anna néni egészségére emelték, na meg a pompás pörköltjére is. Pedig szegény váltig szabadkozott, hogy egy ilyen öreg baknyúlból lehetetlen igazi, omlós húsú ételt varázsolni.

    Süle Pista bácsi szótlan szítta mellette a bakon a pipáját, mert a plébános úr adott neki egy marék belevalót. Gondosan felpakolta a gyerek katonaládáját a málhás vagonba, és még lendített is egyet a karján a vonat után.

    A ló nem integetett. Elbúsulva rázogatta a zabos tarisznyáját, mert csak az alján volt benne valami; az öreg még azt is elvette tőle. A táltos szemében hirtelen, mint egy látomás, felvillant egy jövőbeli kép, ahogy éppen egy közömbös tank csörömpöl az útjában dekkoló Korponai százados felé. Hogy eltiporja-e vagy sem, azt már nem látta a táltos, mert Süle bácsi megrántotta a gyeplőt.
Elindultak haza.