Azt hittem, hogy mindig kék a tenger,
ha pirkadatkor ráolvad az ég,
hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel,
és megszületik nászukból a fény.
Megismertem haragját a víznek:
hulláma ha vad, tarajos-sötét,
ultramarin kékre vált viharban
a halált hörgő, vén tengerfenék.
Hiszem mégis: egyszer minden ember
− mint homoktenger, arany partokon −
kincseit mind szétteríti végül,
és meghajol az égi színpadon.
Tisztább öröm nincs is a világon;
az emberlét a legszebb hatalom.
(Asszociáció: Ellen Niit: Azt hittem
Ford.: Képes Géza)