Ott voltak fák is -
ragacsos karjaik fonódtak körém,
miként múmiák kötése
évszázadok után,
és törzseik utamban álltak,
hiába léptem
mégis csak álltam...
álltunk...
hárman,
tizenhárman,
huszonhárman...
Vártuk a virradást,
de nem jutott más,
csak egy-egy kacsintás:
te vagy,
te leszel...
Kaptam virágot,
virág lehettem -
talán rózsa.
Most mégsem mozdulok.
Csak fekszem fáradtan,
eltiporva.