Elhajítja az összes szürkét
Aztán jó nagy harapásokkal
felzabálta tél szeretőm
utolsó testrészeit is
ez a buján lélegző
kéj kalapáló tavasz.
Talán utolsó telem volt
szóval mérges és zaklatott
most bennem a kedvtelen kedv is
a vágy sem remegtet bőröm sem ég
az éhség is mintha elkerülne.
Távolodó hófelhőket öleltem
ködöket faltam hajnalonként
hóban fekve borzongtam meztelen
ágyékom jégbe fordítva
boldogan hörögtem a fájdalomtól.
Pasztel szeretője árkoknak
megroggyant erdőknek
gyíkok járta köveknek
sóhajtó domboknak
szigorúan az északi oldalon.
Ez voltam én
és most rettegve várom
hogy minden kipattan
rügyezik elindul
zöldre vált vadul lüktetve.
Élni illatozni kezd
elhajítja az összes szürkét
dús színekre vált
buzgón és mohón mozdul
őrült energiával fényesedik.
Ott állok majd tél
ősz hajával fejem tetején
ködről jégcsapról álmodom
hófúvással ölelkezem
lábamra tapos megint a nyár.
2018.03.27.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges