ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Lelkemen selyemzsinór
valamint harmat,
harmadnapra megérkezem

a kurtafarkú malacokon túl
oda,
ahol az alulművelt üveghegyek
túrnak
dohosszagú bálák közt
űzve az ellent,
Többsincs királyfi
elkent szájú halovány
csalogányát.

Füttyellenes
csipkelődő rózsikák
józsika arccal,
jajj, ezek a bizarr mesék…

Keféletlen, poros seggű kesék
nyergében
nyakig gombolt
egytől egyig komoly és megfontolt
gondolatcsendőrök,
képzelt sörényük szorosra fonva,
így ugyan bajosan kering a fejben
a vér,
de tán épp azért sértetlen
a koncoló funkció.

Árny kúszik loppal a réten.

Lelkes lompos lesi, a lombos fák
egykedvű törzsén
hogy dörzsöli kéjjel oldaláról
a viszketést három
nagyra nőtt kismalac,
ordas vággyal zsebébe nyúl,
s besuhintja vendégfogát,
majd köszön roppant
illedelmesen,
jó estét, jó estét,
kedves vacsorák.

Kósza fütty a tó felől.

Sás közt békanyál habzik
epilepsziás békalány húsos ajkán,
kaján vigyorral vakarja
rühös tomporát a róka,
hiába gázol a vízbe az a hülye gólya,
fején a rászorult fürdősós üveg,
te aztán tudsz, vörös,
mondta alig egy hete,
megmerülve a tuti búvárcuccal
olcsón.

Félre a pimasz fantáziákkal…
A világ szebb,
konkretizáljunk.

Én szóltam, hogy zúg valami harang,
és nézd már,
gyümölcsfák szaladnak lélekzörögve kifelé a kertből
meg bunda nélküli vörös nyulak,
de elfedte mind a sok erkölcsös
hang,
rámutatva, merre a métely,
s benned kétely nincs semmi,
igazat szól a szín plátói érzület,
talpig heves könnyben kívülről nyalva
lekváros üveged ízetlen falát.
Mondd, mit arat az a tömeg,
ki ma sietve keresztet vetett
hallva,
Istent kiált utcahosszan,
kinek sorsa oly mostoha,
hogy semmi gyarlóság nem fogta
soha kézen.

Az alkotó keze ölbe hull,
kész is,
nagy is és mű,
olyan egyszerű ez,
az a néhány fej
része az egészséges
fluktuációnak.

Nagyotlátó vízszemek gurulnak
fásult kócszívek között,
lemezeden ugrik a tű,
a cirkusz
beléd költözött,
s nyeled keserű vattacukrát.
Hátrahagyva maroknyi cuccát,
zörgő és hússzín dezertőrök
után könyvtári csendben
oson a világ örök szégyene,
a porond körül taps és vihar,
egy új mindegyprodukció,
lényeg, hogy peregjen a dob,
s a pillákon fényjátsszon a glitter.

Nem értelek, tudod,
- mondtam volna,
de az a sok hang a magasból
elnyomott,
égő csikket a hátadon,
kialudtam, füstöm is fogy,
és most, hogy tudom,
a bohóc mindig lesz
öncélúan csüngő mellel,
száján zsír,
amint csinált szava
egyre hitelesebben csusszan napszín fogai közül,
míg a felszínen sír,
már legyintek,
kedves vagyok,
s nem kívánom neki,
fojtson meg a nyálad,
mikor röhögés közben félrenyelsz,
amúgy is emlékszem,
mennyire fontos nálad
az elegancia.

Na, haladjunk tovább,
ez megint csak bábjáték,
nem a világ.
Fütty, balra el…