Dundi tokájú a szalonnasütések helye: a domb,
érinti a völgy, homorú íve langy napsugárra lel,
és párolognak a füveknek gyöngyei, kigombolódik a reggel.
Selyem tapintású várakozásban engedem szabadjára lábaim,
mezítlábas tótágast kacag a jóga-póz, török-ülésből hajlik
a sombokor a szélben, míg karjait nyújtja felém.
Leheveredik az árnyék e vadonban, és fütyül az egészre a szó.
Rigódallal áld a természet míg remeteség-ízűvé fakad fel
belül az érzékeny csend, remegő délibáb erdővel.
Holnapi csókra nyílik a müge, és hangyák dolgos ürügyén
a mélybe bóklászik a tekintet, földszagúbb avar közén.
Gyökerek kínja szorítja az élet ereit változásra,
a lomb halk suhogás, búsan kérleli édesanyját a fát, ölelné magához
árva csemetéit, tenger-leveleket, ráncos ölébe bújna a várakozás.
Hullámzó derűben áll a táj, kopik, csiszolódik a vágyam,
...itt elszenderül ma még a holnap.