Egy megsárgult kép...
hogyan fessem meg
égi szépségét
e kis cserfesnek,
kopott cellulóz
tündér-varázsát,
- ha festeni se tudok -
hogy lássák
szeplőcskéit
a pisze orr körül
és hajtincseit,
ahogy göndörül
kékes-szürkén fenn
szeme csillagát,
mely rózsaarcán
szendén csillan át
mosolya búvó
gödröcskéi közt,
hová istenarcú
angyal költözött
s ajkait, mely nyit
és sohasem zár,
csak hull a szó,
mint mézédes nektár,
ahogy e pöttöm
a Napra felkacag,
zizzenő fények
elvakítanak,
kihull a kép
kezem közül sután,
hogy fessem le
ennyi idő után.
Akit ma látok,
rá se ismerek,
hisz felnőtt lett ő...
s én lettem gyerek.