Egy arc néz le rám
csont-fehéren
márványtömbnyi
grafitszemek
porladó emlékek foglyai
a vonások erezetek
holt kontúrok
színek és árnyak
homlokodra hullt hajad
legöndörül tenger-szőkén
égi havasokból
hogy átfesse vérbő ajkad
forró lankák ölén
az idő vasa
rajzolja barázdái
pórusaid tört varázsán
így lobog együtt
múlt és jelen
s marad a kép
meg élő mása
mit számít az
ha bőröd selymén
halvány rózsák
szirmai már leperegnek
s tövist ereszt
a zordon idő
a megsárgult leveleknek
Míg így élsz bennem
eggyé válva
mint vágy s valóság,
amíg lehet
fények s árnyak közt
ahogy magamnak egykor
megfestettelek