ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A fára mászás veszélyes dolog. A diót leverik, az orrot meg beverik. Talán a lepotyogottból is összeszedhettél volna egy kosárkányit, de vonzott a kiszámíthatatlan időközönként búgó gerle fészke. Úgy gondoltad, ha ő elbírja a magasságot, akkor te is. Most, a szigetelőszalaggal orrodra erősített diógolyóbisokkal már-már olyanná váltál, mint a szándékosan egyenesre faragott fatörzs. Lecsapták koronáját, most áll, nyugodtan mered az ég felé, nincs hová leesnie.
Téged néz, amint odaát a kérgen szaporán dobolod a “ti-ti-ti-tátá-tá-ti-ti-ti”-t. Alig hallatszik belőle valami. A féreg vakaródzik egyet és odébb mászik alul. De ki ismeri ma már a Morse abc-t? Legalább magadnak valld be, te sem.
Na nézzük miféle esélyeid lehetnek! Hát az esés esélye, meg a kivilágításé. Nappal fejed felett a Nappal, éjjel meg a Holddal és a rézsút rád kúszó közvilágítási fény sem elhanyagolható.
Egyelőre szedegeted a diót és vidítod magadat azzal, hogy erre csörög a dió, arra meg a mogyoró. Hogyan fogsz onnan lemászni? Puha a pázsit, de nem nyolc méter magasról. Felfelé mindig könnyebb, mint lefelé. Bebelterjesedtél. Nehéz elfogadni, hogy nem fogadod el a magadon kívül ülőket.
Valamikor az a fa sok mindenkinek teremte a diót, aki arra járt, szedegette. Egymásra emelték a kalapot, s még egy pofa fapipafüstöt is odakínáltak egymásnak. Aztán leült egy ember, majd egy másik és végül több rétegben úgy körbe kuporogták, hogy nem maradt más választásod, mint ez a szigetelőszalagos magaslati orra ragasztás.
Neked a dió kell, de jó! Megérdemled, a kutya is azt ugatja, de hát a kutyára kevesen figyelnek oda, csak arra a téged belterjesítő – igen, másodjára mondom, hogy jegyezd meg -, koncentrikus körökben sűrűn tömörült alantvalókra. Hosszas, három szólamban nyikorgó nyekergésed után, nyájas mosolyú bokarugdosások közepette talán kétszer is odaengedtek.
Tény és való, sosem láttad kin van a bakancs, s kin volt a kín. Tán felbátorodtak és még az az első néhány is akiknek eszük ágában sem volt lefoglalni a diótározót – fának is szokták nevezni -, odanőtt. Az övéké lett. A szorgalmas talptisztítás árán picit később oda ülőket már nem akarták rendreutasítani.
Akadtak náluk jobb dióevők, s olyanok akik jobban bírták a rájuk potyogó csonthéjasat. A dohányzás káros az egészségre jelige alapján már senki sem tajték-békepipázott. Most szeretnél szárnyakat növeszteni, hogy legalább éjjel, mikor ott üldögélve alszanak, csendesen átsuhanj felettük és hagyd az egészet a megalkuvó, már magukkal sem marakodók martalékául.
Kéreg, gyökér, törzs és talán még korona is akad máshol, egy másik fa környékén, amit a fejedre raknak. Könyörögnöd sem kell…
Igen szépet álmodtál és ívesen zuhanva puffantál az utolsó ülősor mögé. Hátra sem néztek, te meg nyögdécselve örülsz annak a néhány orrodra szigetelőszalagozott diónak és elvánszorogsz, mint az oldalba rúgott ebek. Megtapogatod fejedet, sehol egy róla kiálló korona.