Szemedben néha
egy egész világ.
Aztán napokig - éjszakák.
És a falak!
Falak zárják magukba hangodat!
Ha a nyitott ablakon kinézel,
a világot látod szédelegni.
Nem bírod soha elfeledni
a vijjogó madárhadat,
mely sötét keresztet írva
vérző egeden áthaladt.
Rémült arcodon
csapkodó szárnyak...
Menekültél volna,
követtek az árnyak!...
Vágyak? -
Elolvadtak a rengetegben.
Nap hanyatlott,
fénynél sebesebben,
és megállt ott,
ahol a horizont...
Azóta,
mint Damoklész kardja,
lóg fejed felett a holnap.