Csillagok kihűlt testeként
Szédít a nap, éget a táj,
szikkad a vén föld keble.
Hogy mondjam el neked, mi fáj
most így megöregedve.
Árnyékba bújnék, de vérem
hevét már ösztön hajtja
s boldoggá tesz, ha túlélem.
Valaha belehaltam.
Ne korholj, ha nem becézlek,
az idő lett a drága.
Ébrenlétben már csak nézlek,
a hold ringat karjában.
Lobban a láng, adj egy esélyt,
hadd legyek újra fáklya
csillagok kihűlt testeként,
mintha semmi se fájna.
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges