ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

„Nyissa ki a száját!” – mondja a fogorvos signor Venerandának.
„Örömmel!” – válaszol signor Veneranda készségesen. – „A szemem becsukhatom? Vagy nem?”
„Ahogy akarja. Nekem egészen mindegy.”
„Jó. No és ha csak az egyiket csukom be? Az zavarja önt?”
„Felőlem…” – így a fogorvos. – „Csukja be az egyiket, ha önnek úgy jó.”
„Jó, de melyiket csukhatom be? A jobb vagy a bal szemem? Esetleg váltogassam? Csukjam be előbb a balt, aztán a jobbat? Önnek melyik felel meg jobban?”
„Mindegy!” – kezd fölpörögni a fogorvos. – „Nekem az a lényeg, hogy a száját nyissa ki!”
„Tudja, nekem semmi nehézséget nem jelent, hogy csak úgy kinyissam a szájamat.” – mondja signor Veneranda. – „Ha ön azt kívánja, hogy nyissam ki, akkor minden gond nélkül megtehetem. Persze csak akkor, ha tényleg azt akarja, hogy megtegyem, amit ön mond, ezért bátran megkérhet engem, egyet se féljen: bármire megkérhet. Kérheti akár azt, hogy nyissam ki a számat, akár azt, hogy csukjam be a szemem. Bármit kérhet, igazán bármit: nézze csak!”
És signor Veneranda mindkét szemét lehunyja, aztán ismét tágra nyitja, és az orvosra néz.
„No, látja? – kérdi az orvostól signor Veneranda. – „Bármit megteszek, amit csak kíván! Ha gondolja, akár a lábaimat is fölemelhetem, habár az nem lesz túl könnyű… Akarja? Tessék, látja, fölemelem…”
És signor Veneranda magasba emeli – kissé nyögve – mindkét lábát.
„Istenem!” – már-már üvölti e fohászt a fogász érthetetlen mód türelmét vesztve, és már-már toporzékolva. – „Ki a fene küldte magát épp hozzám? Valami kretén? Tűnjön el innen, tűnjön el azonnal!”
Erre persze signor Veneranda fölkel a székből. Gyorsan kel föl.
„Püspök legyek, ha értem!” – mormogja önmagát marcangolva. – „Idejövök, hogy kihúzassam a fogam, mindenben a kedvébe járok: kinyitom a számat, becsukom a szemeim, emelgetem a lábam, aztán ilyen hangon üvöltözik az emberrel. Esküszöm, ha azt kéri, meg is mosakodtam volna, levettem volna a dzsekimet, megigazítottam volna a hajam, megvakarhattam volna akár a térdem, vagy mi! Hát mi a fenét várt még tőlem? Az ördögbe, micsoda alakok maguk, fogorvosok! Ha mind ilyenek, hát esküszöm, nem keresek másikat…”
És signor Veneranda mormolódva lesétál a lépcsőn.