ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Signor Veneranda megáll egy ház kapujánál, nézegeti a sötétbe burkolózó ablakokat, és többször is harsányan füttyent.
A harmadik emeleten kinyílik egy ablak végre, és egy úr dugja ki rajta a fejét.
„Nincs kulcs?” – kérdi emez kiabálva, hogy meghallják őt.
„Bizony nincs!” – üvölti fölfelé signor Veneranda is hasonló okból.
„A kapu meg zárva, mi?” – kiáltja le újfent az úr az ablakban.
„Hát igen: zárva.” – válaszolja signor Veneranda.
„No, akkor ledobom önnek a kapukulcsot.”
„Minek?” – kérdi signor Veneranda.
„Hogy kinyithassa a kaput.” – feleli az úr az ablakban.
„Jól van!” – kiáltja föl signor Veneranda. – „Ha azt akarja, hogy kinyissam a kaput, hát dobja csak  le nyugodtan a kulcsot.”
„De ön bejön, ugye?”
„Én nem. Mi a csudáért kéne nekem bemennem?”
„De hát ön itt lakik, nem?” – kérdi az úr az ablakban, és kezdi nem érteni a dolgot.
„Én? Nem!” – üvölti fölfelé signor Veneranda.
„Hát akkor miért akarja a kapukulcsot?”
„Ön akarja, hogy kinyissam a kaput, ezért szükségem van kapukulcsra, nem? A kaput csak nem nyithatom ki a pipámmal, nem igaz?”
„De én nem akarom, hogy kinyissa a kaput!” – visít az úr az ablakban türelmét vesztve.
„Megtudhatnám, hogy miért üvöltöznek az éjszaka kellős közepén? Képtelenség így aludni!” – veti most közbe ordítva egy úr az első emeletről, és maga is kidugja fejét az ablakon.
„Persze, hogy üvöltözünk…” – magyarázza neki szelíden üvöltve signor Veneranda. –„Hisz az ott a harmadikon van, én meg itt lent a kapu előtt. Ha halkabban beszélnénk, nem értenénk meg egymást…”
„De mi akar ön?” – kérdi az első emeleti férfi az ablakban.
„Azt kérdezze ott a harmadikon, hogy ő mit akar? Én semmit.” – mondja, pontosabban kiáltja signor Veneranda. - „Még csak nem is értem. Előbb le akarja nekem dobni a kapukulcsot, hogy kinyissam a kaput, aztán meg nem akarja, hogy kinyissam a kaput….”
És signor Veneranda kalapját megemelve búcsúzik mindkettőjüktől, és fejét csóválva, morogva megy útjára.