BORÍTÓKOSÁR
Anyám a sárga lámpafény fölött
már tudta él-e test a héj mögött,
s úgy óvakodta, mintha hajtaná
a meleget a kotlóstyúk alá,
telt idő múltán a tojás szakadt,
és előbújt jó tucat sárga nap,
a többi jött magától – rendje volt,
ahogy az ősi gond fölé hajolt,
és jöttek sorba, ingón, csöppeteg,
a citromsárga, apró pelyhesek,
a háznép szeme föléjük tapadt,
s csak bújtak anyjuk szárnyai alatt,
majd jött az udvar, és az volt a fő,
hogy kinn legyen, de ne bújjék elő,
majd vágott zöld, s kis csőrükben a mag
szaporázták, hogy tollasodjanak,
s az óvóhely, a fűzvessző karám,
az udvar legszebb-védett pontja tán,
fű nem nőtte, de mégsem volt kopár
a sárga bélű borítókosár,
s csak csipogtak a pisla gyönyörök
a kézzel fonott oltalom mögött,
az födte, nehogy rájuk csapjanak
az égi, meg földi madarak,
majd tollasodtak, mind-mind csirke lett,
kibarnulták az apró meleget,
s míg nőttek-fogytak, falta a világ
a zsenge pörkölt piros illatát.
- Mityka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges