ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A varangyok élőhelye egyre néptelenedik. Számtalan oka van ennek. A figyelmetlen tenyérbe ugrálás, valamint a hasztalan sima, de nagyon kellemesre alakított veszélyközpontok, ahol két irányba száguldanak a békamosolyirtók.
Két olyan kis szegény, jámbor, jó gondolkodású Aladár, simult elbékátlanodva, egy békaszív nélküli terepjáró kerék hengerlése alatt, aztán másik 8-10 Aladár követte őket.
A túlsó oldalon pedig macskák üldögéltek, lomha nyugalomban, tátott szájjal. Most nem sült galambot vártak.
Az a jó meleg, kisimított felület, elektromágnes rezgő vonzásával hívta brekecséket az örök sütkérezésre. Néhány Aladár átkíváncsiskodott a melegedő túlsó oldalára. Ketten vissza is tértek macskagyomron kívülről, de mire odakurjanthatták volna, hogy "Fiúk jövünk, Aladárt, Aladárt és Aladárt megették a macskák, vigyázzatok!", Aladár, Aladár és Aladár már bele is simultak a tükrös melegedőbe.
Rekettye alján, főhadiszállásukon, a tekintélyes külsejű, bölcs, Aladár névre hallgató főbéka - mellső lábaira támaszkodva, mint pulpituson, vagy katedrán az odaillők -, nagyot brekegett és hosszú, kvakkogó indulatos röpgyűlést tartott, sírón, rívón kevesedő Aladárjainak.
- Életekre állok és megyünk demonstrálni!
Többen megkérdezték, hogy mit csinálni mennek, de hosszabb körmagyarázat után sem világosodtak, szürkénél magasabbra. A tüntetést sem értették nagyobb részt, de a főnök szava, a pacsirta dalánál is édesebb és ami a legfontosabb, az elsőben gyönyörködni kell, a másodikat végrehajtani.
Nekiindultak hát a békaölők fellegvárának. Békésen mentek békademonstrálni. Egy békés békademonstrációnak indult, de hát nem volt bejelentve!
Honnan is tudhatta volna a legaladárabb Aladár, a békaölők várának szabályait. Ő semmit nem akart, csak hogy tüntessék el a hosszanti melegedő szétsimítottat, mert az békalapítóvá lett. Aztán, legalább a kígyókat szüntessék be és még számtalan más, fontosabbnál fontosabb gondolat kerengett hatalmas, aligtekervényű agyában, amikor maga és népe, együtt örült meg a rendfenntartók egyenruhás gyülekezetének. Nem pajzsokat vertek, sőt békés békademonstrációhoz illőn, komolyabb gumilövedékeket sem eresztettek szélnek, csak egykedvűen, nyugodtan, békásan, akarom mondani békésen, felsorakozva kelepeltek. Aladár hátraszólt Aladáréknak.
- Aladárok! Énaladár, jobb első lábamra emelem ezt a fehér virágszirmot és kérlek benneteket, ugyanolyan békésen, mint eddig, folytassuk a száz űrugrásnak is beillő, mindent megváltoztató, örök béka-béke, békés kidemonstrálást. Menjünk, senkinek nem ártottunk, a rend őrei ezt pontosan tudják, nem bántalmazhatnak minket.
Most furcsa és riasztó külsejük, kelepelésük, csőrük és minden egyéb, ami rendes körülmények között, Gábor Áron nevezetű - egykori ember -, rézágyú golyójának sebességével lő ki ellenkező irányba, ne tegyük, ne futamodjunk meg, nincs mitől félni! Ők itt most, a rend őrei, minket védenek a macskáktól, kígyóktól, száguldó békalapítóktól. Menjünk hát!
A békademonstráció, békés véget ért, örök békéset...
Nem volt szükség tömegoszlatásra, valahogy mind eltűnt, akár almáról a lehántott héj. Azért nem egészen úgy, pici különbséggel, ők héjastól és mindenestől tűntek el, békés békásan, a békefenntartók békafenntartókká válásakor, akik a "nassolást befejezni" göndör parancs kizöldítése után, megtöltött begyekkel, rendezett sorokban, "békét a békáknak" felkiáltással vonultak vissza támaszpontjukra.