Bástyák
Hallgatással bástyázom körül magam,
hisz védtelen vagyok a végtelenben,
véget nem érő érzésekkel szívemben.
Jók, és rosszak.
Gondolataim néha úgy kiabálnak!-
pusztába vágyom, megtalálni csendem.
Barázdák garázdálkodnak arcomon,
beléjük fúlt az ifjúság.
Hogyan tovább?
Láthatatlan pórázon rángat a sors,
egyszer magamra hagy.
Ki vagy?
Ki vagy te, földöntúli lény,
ki elhoztad a létezés jogát,
és nekem adod egyszer a halált?
Látod? Nem menekülök.
Itt várok csendben, ahova küldtél,
lábam elé már sokadszor
hull le minden falevél...
De mindig nőnek újak.
Újabb és újabb bástyák kellenek,
hogy elrejtsenek
szavak zajától,
színek zajától,
hogy bárhol lehessek...
Bárhol...
- P. Tóth Irén alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges