Aztán közelít
Aztán közelít
Sötétben hányok
vigasztalan napfénylábakon álló
dögszag szürke felhők
a párna szélén a világ végén
jó hogy itt és jó hogy arrébb.
Aztán közelít lassan valaki
a keresztben álló lélekre húzott
nyomorult testhez mintha
leplezetlen lepelben járna
mezítláb halkan susogó talpa ezüst.
Lassan hűvös homlokomhoz ér
de nem is az ujja nem is az arca
a szíve pontban hajnalra vetített
vérbe mártva nem kérdez nem
válaszol nem énekel de érzem őt.
Ha mellettem ébredő hajába
sóhajthatom mindenszerelemnyi
bánatom álomba lógó kézzel
ébredésbe lépő lábbal félig-félig
minden gyűrt papírom hófehérre írva újra.
2013-10-19
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges