ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

SZISZegő Szilágyi Domokos emlékére

A vers meghallgatásához kattints ide. Hallgassad úgy, hogy közben követed a szöveget is!
 

                SZISZegő

és térdre rogyott
                kezein a gúzs táncra perdült
                ropta a sorokat
                a botos folklór hangjai a fidulán

és addig rúgtam a mennyezetet
                míg a stukatúr betemetett

eggyel több vala a húr
                s eggyel több az akkord

mint sarokba szorított sebzett
                a sokat vesztett
rótta a szót
                s a gyötrelem felette
széttárta karját tehetetlen
ölelni tárta
                feszített szenvedéssel
                és rávérezte cseppenként kínjait

az oltári csengettyűkre

te isten embere
                a krágli hamis
                a bugyrodat tárd ki
és kitárta csendben

                nincs egyebem
ím lássátok az élet martalékait
                ezek maradtak
bugyrom tartalékai
                levéltárak hányadéka
                nincs egyebem
kínok közt fetreng minden
                volt szavam
                és nyöszörögnek
tömjén fellegek alatt
                nincs egyebem

csörtet a királyi vad
én vagyok az áldozat
                mellemből kiüvölt a kárhozat
                szurok fekete nyavalya
pupillámra izzított billog
                a leplezett titok
                leplezetlen

szisz-eg
                szisz-egek
                óh egek

gatyáinak nagy voltáról
                szóltak akkor is az énekek
és a lepkekönnyű tornyokban
súlyosan zúgtak a harangok
                csigalépcsőkön szédültek alá
                az öblös hangok
sarokba szorított sebzettek

és a haranglábak tövében
fennakadva a vergődő kötélen
                rúgtak még egy utolsót
utószót

                a félrevert harangok
                meneteltek
hegynek fel
hat láb mély a tekintély
                s beleszédültek
                tompa koppanással
mint sorban álló rögök
                a ravatalnyi égből
                mi megmaradt
a koporsóba mellé
a megzengett gatyáit tették

a rengeteg virág lám léket vágott
                az égen
és a házsongárdra zúdult
                a sírhalmok között is a legszentebb
                oltári szentséggel telt házra

hol test és vér
testem és vérem
                imádom minden szavad
                áldassék a föld mely befogad

                kettős önmagunkkal