ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Sokan gondolják úgy, hogy - ha már az emberek nem - az állatok a Világ minden táján egyformán beszélnek.
Nos, Hölgyeim és Uraim, Leányok, Fiúcskák: ez hatalmas tévedés, merő naivitás!
Még egy vacak faág, egyszerű bot is másként törik el Birmingham környékén, mint Szegeden, hogy egyebet ne mondjak. Mifelénk a „reccs”, arrafelé a „crash” járja.
Orosz nyelvi tanulmányaimból (mely egykor kötelező volt) meg jól emlékszem arra, hogy egy orosz kiskutyus azt mondja: „tjaff-tjaff” - ami szerintem végtelenül bájos.
Később ragadt rám egy kevés olasz - annyi, hogy tudjam: a veronai kutyusok „bau-bu-bu”-t ugatnak -, meg némi szanszkrit, tibeti nyelv is: bátran kijelenthetem, hogy mind a „szanszkrit”, mind a bod-pába való kutyusok, bizony más-más mód ugatnak.
De nem kutyákról akarok én ma mesélni - bármilyen vonzó lenne is a téma (cicákról sem!) -, hanem az örvösgalambról szólnék.

Szerte, szép Hellasz tájain, Korfu, Kréta szigetén, de másutt is a hellén világban az örvösgalamb azt búgja: dekaocto, dekaocto, dekaocto.
Úgy is hívják azon a szép tájon e madarat, hogy „dekaoctura”, vagyis „tizennyolcas”.
Ennek története alább következik.

Meleg is volt, vad, világvégi zivatar is készült, és a keresztfa gerendája sem volt éppen könnyű, amit Jézus, a Megváltó vonszolt a Helytartó Palotájától – ahol elítélték – a Koponyadomb felé.
A Fogoly megalázott, megtépett testét alig takaró ruházatán vérfoltok mutatták, hogy
nem is régen - fertályórája tán - megkorbácsolták. Hosszú, ébenfekete haja csapzottan keretezte szép arcát, melyen vér és veríték csorgott alá.
Tekintetét makacsul a földre szegezte, arcát, mely még ilyen megtépázott állapotban is tiszta és lágyvonású volt, sötét szakáll keretezte.
Nyilvánvalóan rosszul látott.
Szemébe izzadtság- és vércseppek folytak homlokáról, a föltámadó szél porral verte tele, de hátrakötözött kezeit hiába mozgatta, nem tudta kitörölni szeméből a látását akadályozó mocskot.
Így azt sem látta, hogy az utca teljes szélességében valamely ottfeledett árok húzódik,
és a következő lépésnél jobb lába nem talált támasztékot a talajon, megindult lefelé, a föld mélye felé, és magával rántotta a vékony, szinte csupasz, esendő testet.

A halálraítélt térdre zuhant, aztán még előrébb bukott, arca belezúdult a felkavarodó porba, és nem voltak kezei megkötözve, hogy fölfogják a zuhanást, hogy letöröljék a mocskot szép, nemes vonású arcáról.

A rabot kísérő centurio megtorpant, aztán leoldotta szöges korbácsát az övéről, és tessék - lássék rávert az előtte heverő testre.
Aztán megszánta, látván, hogy szomjazik.
Körülnézett, és a kivégzésre, vérre szomjúhozó tömegben megpillantott egy tejárus-asszonyt.

A római katonának nem volt köze ehhez a kivégzéshez, nem volt véleménye Jézus bűntetteiről, és nem is volt rossz ember. Annyit látott csak, hogy a földön heverő mértéken felül megszomjazott.
Odalépett hát a római a zsidó tejárushoz, és megkérdezte, mennyiért adna egy köcsög tejet?
”Tizennyolc római dénár az ára!” – mondta az asszony.
A centurio megszámlálta pénzét: összesen tizenhét denariusza volt.
”Jóasszony!” – szólt a tejárushoz. – „Nincs több nálam tizenhétnél, láthatja: ez a szerencsétlen szomjazik. Adna-e tizenhétért egy köcsöggel?”
”Magamnak is többe van!” – mondatta a Gonosz a gonosz asszonnyal. – „Tizennyolc egy köcsög! Annyi éppen!”
Jézus, a Krisztus lassan föltápászkodott, és intett a rómainak: ne vitázzon, hagyja a tejet, induljanak tovább a Golgota-domb felé.
A centurio még hallotta kis ideig a tejesasszony rikácsolását: - „Tizennyolc! Tizennyolc! Egy petákkal sem kevesebb: magamnak is többe van, nem adhatom tizenhétért.”
Jézust, a Krisztust aztán pedig megfeszíték vala, és feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, odaírván: „Ez Jézus, a zsidóknak királya.”

Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig. Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltott Jézus, mondván:
ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?
azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván kiadá lelkét.

És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasadt; és a föld megindult, és a kősziklák megrepedezének; és a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.

És lőn ugyanazon pillanatban, a nap kilencedik órájában, mikor Jézus, a Megváltó meghala, hogy a tejárus asszony örvösgalambbá változott.

És ilyen alakban turbékolja, sikítja, mondja megátalkodottságban mind a mai napig: „Dekaocto, dekaocto: nekem is többe van…”

Ha egyszer valaha azt mondja majd, hogy tizenhét, vagyis hogy dekaepta, akkor visszanyeri emberi formáját, és megint tejárus-asszony lesz belőle. Tán kevésbé makacs és önfejű.

Ha pedig annyira megátalkodna egyszer, hogy azt találná mondani az a tejárus – örvösgalamb - asszony, hogy tizenkilenc, vagyis dekaennaea, akkor…

Nos, akkor vége lesz a világnak.
Világunknak.