Arcomról arcod,
arcodról arcom köszön.
És bár a szavak másak,
mégis ugyanaz a hang
csap fájón arcomba,
mely arcod,
és ugyanaz a szúró nézés
szemedbe, mely szemem.
Kettőnkön kívül
nem érzi senki sem.
De egyszer,
hiába némán,
égből vagy pokolból,
angyalarccal
szólok szenvtelen:
- Jelen!