Úgy szólt
mint az elhallgattatott
átlengett a csenden
a kezét láttam
szétomló haját
fényt fésült az árnyakból ránk
mielőtt beesteledett
s a konyha kövére
leült közénk.
Mióta nincs
azóta érzem izzását
a lámpa-sötétnek
a múltból visszanéz
homlokom mögül
úgy simul belém
mint testbe a lélek
hogy ne maradjak
soha egyedül.
S a konyha kövére
ma is leül mellém.