Úgy szólt
mint az elhallgattatott
és átlengett a csenden
a kezét láttam
szétomló haját
fényt fésült ránk az árnyakból
mielőtt beesteledett
s a konyha kövére
leült közénk
Mióta nincs
azóta érzem
izzását a lámpa-sötétnek
visszanéz a múltból
homlokom mögül
belém simul mint testbe a lélek
hogy ne maradjak nélküle
soha egyedül
S a konyha kövére
leül ma is mellém