akvarell
boltívek orgonasípjai szóltak
valahányszor elindultam az égbe
vezető lépcsőkön hétköznapian szürkén
de bele nem törődve a szürkeségbe
hangulatok dele
falad az én falam
hányszor kerestem kőpárkányodon
templom-magányos magam
köveken visszhangzó léptek hazája
kőbe merevedett ám suhanó idő
bármeddig mentem te fölöttem maradtál
alattunk városnyi háztető
a délutánt már elfújta a szél
amikor – mintha másként nem történhetne –
hozzám léptél könnyed mosollyal
máig emlékszem véletlen színű szemedre
- Bátai Tibor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges