Ahogyan volt
Felajzott angyalok gyűlnek köréd.
A sorokat egy kavicsra írom,
és egy régi mozdulattal eldobom –
nem messze csobban.
Hullámai egy másik parton
talán lábujjaidhoz érnek.
Palacküzenet.
Hajótörött sorsaink
ki találja meg?
Tavalyi gesztenyék
kabátzsebekben.
Mozdulatod, ahogy az ajtót
behúzod magad után.
Az utolsó ember
egy tengerparton nézi,
ahogy a messzi tornyokat
ellepi a dagály.
Azután őt is.
A por, amiből vétettünk,
visszhangok visszhangjai,
föld alatti gyökerek,
kopjaként meredő sziklák
suttogják titkainkat.
Titkaink stigmák,
karók holdbéli tájon –
ki fordítja le?
Üres képkeret.
Régi ölelés emléke
egy kihalt állomáson.
Csend.
Utcalámpa pislog.
Belém harap a hajnal.
Elalszom, ahogy fejed
álomra hajtod bennem.
Taníts meg felejteni.
Ez hófúvásos álmaim éjszakája.
Kintről vicsorog a farkasképű tél,
és felvonyít reggel jóllakottan,
amikor már nem leszek.
Ásító végtelen.
Voltunk, és beleírtuk
magunkat a mindenségbe.
Minden úgy lesz, ahogy
örökidőktől fogva volt.
___________________________________
A vers részletei elhangoztak a Nemzeti Színház Boldogságlabirintus című előadásában
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges