Ahogy az íz kopik
Szóval ez a már nem tél – még nem tavasz
ami belül éget kívül még hűti a bőröm
vasúti kocsik zakatolásába burkolt hajnal
kávéval ébredő reggeli szél
aztán gyenge eső űz az ereszek alá.
Az úton kavicsokat rugdaló idő
elszalad előlem majd újra felém
belök az ajtón a bárba
tölt egy italt és elmondja újra
hogy elmúlsz barátom bármit teszel.
Most nincs ideje a szónak
ha álommanó rúgna végre arcon
és aludhatnék két napig
negyvennyolc óra
kettőezer nyolcszáznyolcvan perc.
Ahogy az íz kopik a fény fakul
mérföldnyi kalandokat rejt a föld
a város mellett de a mindegy már
hullámai a vállon át a fülön be
egyenesen a fejben kötnek ki.
Kitömött tündérek és torzó
lidércek között téblábol a belül kék
kívül igencsak néma félelem
hátba vág indulnod kellene
hiányzik fagyot cipelő Novemberem.
2017. március 20.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges