Az évszak minden nyűge
válladra szakadt,
itt rozsdás dallam röppen,
ott egy kottalap,
mindkettő súlytalan,
s könnyű, mint a bűn.
Szerelem, s halál
szinkópával teli,
nem játszhatunk
hamis muzsikát,
látod,
a park végén
még kotyog a patak,
de holnap már avarral
takarja magát.