Úgy is kidobják
Lehet az életet úgy elmesélni, mint egy
joviális öregúr, vagy egy vénkisasszony
tenné, elrágódni némi nosztalgiával, az
események egymásutánján, felértékelni,
leértékelni, átrakosgatni egyik polcról
a másikra, leporolni, törölgetni, mint
valami dísztárgyat, fő helyre tenni, hisz
ajándékba kaptuk, s lelkünkre kötötték
vigyázzunk rá. De közben kiderült, rég
elherdáltuk, zálogházba raktuk, elárve-
reztük, kikezdtük, mint madár csőrével
a hullott gyümölcsöt, mert szükség volt
erőbefektetésre, türelemkölcsönökre,
időadósságunk az egekbe szökkent,
nem értük utol magunkat, hogy a fészket,
amit belakni kényszerülünk saját ké-
pünkre, és hasonlatosságunkra formál-
juk; éltünk gondolataink, küzdelmeink
fényképével a falon, útjaink átjavítga-
tott térképeivel, kudarcaink keserű
gyümölcseivel az asztalon, nagyzási
hóbortjaink buktatóival bélelt ágyainkkal,
amiből a pihenés áldását száműztük rég,
perselybe rakosgatva a vágyak illúzióit,
s az erősen megkérdőjelezhető cél apró-
pénzeit, éjt nappallá téve a sikerért, mi-
közben nyugatra nyíló ablakainkon be-
eső alkonyati fény szürkületében eltü-
nedeztek társaink szinte észrevétlen,
búcsúzni is alig volt idő, mert védőfóli-
ával kellett takargatni becses ajándé-
kunkat, az életet, amit születéskor kap-
tunk halálig való megőrzésre, bár biz-
tosan tudjuk, az utánunk következőknek
értéktelen kacat lesz, úgyis kidobják
félrerakosgatott fényjeleinket.
2011 december 18
- koosán ildikó alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges