Pereg a kőrismag, lefele.
Időm tengelye földbe szúrva,
rúdtáncos-lány kúszik rajta,
elomló haján megcsillan a máz.
Oda a ház, vele a szekrény,
bársonykabátomban
minden eszmém,
volt kacajok ízét a számon
minek is keresnéd
egyetlen kincsem.
Ifjúságom tündérhavára
kormot hord a szél.