Önkényes lépcsőfoglaló
- Üdvözlöm szomszéd úr, de rég nem láttam!
- Á dehogy, csak nem volt világítás reggel a lépcsőházban, tudja.
- Bocs az lehet. Na várjon, odébb húzódok egy kicsit, hogy fel tudjon menni a lépcsőn.
- Nagyon kedves! Mióta is ismerjük egymást?
- Én tíz éve lakom itt.
- Akkor legalább annyi ideje, hiszen én akkor már kopott fogú, széllel bélelt vén gebe voltam. Lassan nem is emlékszem, mióta lakom itt.
- Ne búsuljon, még az uborka sem teszi azt, mikor szontyolodott töknek képzeli magát, még rosszabb esetben dinnyének.
- És maga minek képzeli magát?
- Tudja legszívesebben szabadon szárnyaló, csipkés szárnyú bohócsügérnek.
- Mindig is szerettem magával beszélgetni. Olyan, hajat veresítő, apró szemcsés, kicsit túlsült gondolatai vannak, hogy nem tudnék odébb állni. Egy koszos disznó magához képest kerekes sakkfigura.
- Az lehet. Jönnek, mennek itt az emberek, olyan forgalom van. Mindenki köszön mindenkinek, mindenkivel beszélgetek, de legjobban magával szeretek én is. Na lébucoljon fel, fáradt lehet már.
- Majd jövünk a fiúkkal ultizni.
- Azt jól teszik, nagyon unatkozom itt. Úgy érzem magam, mint egy rozsdás revolver forgótárjába rakott, egyetlen töltény. A baj, hogy senki nem pörgeti már, csak csücsülök itt magamnak.
Aztán nyílt a lépcsőház ajtaja és belépett egy újabb szomszéd.
- Szevasztok srácok! Mizujs, mizujs? Hogy ityeg a fityeg?
- Nálam minden a régi - mondta az ülő.
- Most jövök a munkából - válaszolt kéretlenül Vili.
- Vilikém, ráérnél két óra múlva? Bútort hozunk, a régit levisszük a kukába, az újat meg fel. A te bivalyerőd nélkül nehezen boldogulnánk.
- Elhiszem pajtás, hívjál még két, három szomszédot! Repítjük, mint a kapucnis űrhajós a kókuszdiókat. Seperc alatt felsicceljük.
- Te Vili, jut eszembe, a szomszéd urat el kellene távolítani.
- Á igen! Tényleg, miért is van maga tíz éve idebilincselve a korláthoz?
- Már nem emlékszem. Tudja, kidagasztotta magát a memóriámból, mint egy jól megkelt cipó és az emléke is törött köröm lett, mint a TV macié.
- Nézze, délután hozunk szerszámokat és eltávolítjuk a bilincseit, aztán mehet Isten hírével.
- Ne szúrjanak ki velem srácok! Így legalább van hol laknom.
- Mondja, maga illegálisan tartózkodik itt tíz esztendeje? - kérdezte tőle Vili.
- Csak nem gondolja, hogy magamat bilincseltem ide! Milyen érdekes, mostanáig senkit nem érdekelt.
- Semmi gond. Az ilyenektől kell megvédeni a társadalmat. Józsikám, add ide a telefonodat, az enyémnek lemerült az aksija. Beszólok a bátyámnak az őrsre, hogy vigyék a bűnözőt a maga helyére.
- Srácok, valamikor valaki mocsokul idebilincselt engem, már nagyon sok éve. Azt sem tudom, hogyan tengődtem át ugyanabban a szerkóban, evés, ivás nélkül. Valami a növények fotoszintéziséhez hasonló, beton radiációszintézist fejleszthettem ki, vagy mi. Ha most elvisztek, oda a biztonságom. Nem akarok csöves lenni!
- Hallod már Józsikám! A csöves azt mondja, nem akar csöves lenni. Na ide figyelj pajtás! Nem leszel csöves, úgy mész a dutyiba mint a pinty! Húszan lakunk itt, mind a húszan vádat emelünk ellened!
- Tíz évig senkinek nem szúrtam szemet, miért épp most?
- Na má! Akadályozod a forgalmat kisapám és foglalod a lépcsőt, önkényesen terpeszkedsz itt a bilincseddel, akár a napraforgó a réten. Lesz most lakásod egy darabig.
- Alkut ajánlok. Szereljék le a méregdrága riasztórendszert, leszek én ennek a lépcsőháznak a riasztója 24 órás műszakban. Áll az alku?
- Most az egyszer, mert vaj szívünk van. Különben sincs olyan szerszámom, amivel a bilincset el tudnánk távolítani. De ugass jó hangosan, ha betörőt látsz és a neved a mai naptól kezdve Heki. Áll az alku?
- Ultizni jönnek?
- Hekikém ül, kutyával nem ultizunk!
- Kár. Akkor, ezután esténként számolni fogom a csendben idehullámzó, tanganyikai lépcsőfokok csörrenésének doboló ritmusát.
- Boér Péter Pál alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges