Könnyűvé tesznek Uram az évek,
mint szántóvetőt tarlón a Nap.
Kévébe fogott légzőgyökérnek
érzem learatott magamat,
magvaim beért örök reményét
-keserves oltáráldozatot-
melyből erényt kovácsol szükségként
a szik, ami egykor arany volt,
s rög lett, mire balgán észrevettem
tört fényét lelkembe ojtottan.
De tavasz lesz, jaj, el ne feledjem.
Uram, a tarlót felszántottam.