Képet raksz ki belőlem
ahogy látsz
lehunyt szemmel
mikor magadba zársz
csak egy pillanatra
testünk összeér
óramutatóként
lenn te
fenn meg én
Mikor kinyitod
a varázsnak vége
körbejártuk egymást
kín és dac között
a magunkba visszatérő
messzeség
bennünk él tovább
te szinte állsz
én meg surranok
órákat futtatsz
nekem a perc is elég
hiába üldözöl
a vágy is elkerül
ha hagyod
hogy kihulljak belőled
érintetlenül
(Kép: Horváth Piroska)