ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Sarlós Boldogasszony napján, 1951-ben születtem Budapesten, és még most, megvénülten is eljárogatok olykor alternatív rock-zenekarok (Balaton, PUF, Európa Kiadó, Korai Öröm, Sajnos batár, Sziámi stb.) koncertjeire, ahol bizonyos ifjak kicsit furcsállva nézik ősz hajamat, szakállamat, szemüvegemet, és meglepődve veszik tudomásul, hogy halkan – csakis halkan: nem tombolok, - magamban végigénekelem nevezett zenekarok számait. Más ifjak, akik ismernek, szívesen akár szóba is elegyednek velem.
Átéltem a huszadik század második felét, és tíz évet a huszonegyedikből is.
Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás országlása idején jártam óvodába; megéltem Kádár kemény és puha diktatúráját, megéltem a rendszerváltásból immár húsz évet.
Így és itt éltem, élek, de – hej! – álmodozásaimban mindig másutt éltem, és másként éltem.
Elmondom, hol és miként. Háromszorosan mondom el.

1. Georgios Marotius

Róma, ó Róma: Örök Város. Aki nem ismerte az arany Rómát, az nem élt igazán, nem ismert semmit sem. Bármely részében lett légyen valaki Rómának, mindig az ismert világ kellős közepén volt, mert Rómának nem voltak határai, Róma határtalan volt, Róma egyre - másra nyelte el a környező helységeket, a környező világot.
Százféle nyelven beszélnek itt, százféle népek járják Róma utcáit. Több a görög Rómában, mint Athénban, több az afrikai, mint Carthagóban. Nem kell a világot bejárnod, hogy bármiféle portékához juss! Indiából és Arábiából oly bőségesen érkeznek ide az árucikkek, hogy láttukra azt kell hinned: Indiában vagy Arábiában utazol.
Mit óhajtasz?
Indiai drágakövet, hispániai gyapjút? Kínai selymet, alpesi sajtot, szudáni gyógynövényeket?
Jutalom jár annak, aki nem találja meg Rómában!
De nincs valamirevaló tudós, nincs költő, aki nélkülözhetné Róma kultúráját, Róma könyvtárait. Nincs szobrász, akinek ne akadna munkája, noha annyi a szobor, mint a Városnak lakosa; nincs festő, kinek nem jutna festendő faldarab.
Amit csak ki tudott gondolni valaha az emberi fantázia, azt megleled Rómában! Sőt, többet, mint bölcselmed sejteni is képes!

Itt, az arany Rómában született Georgios, a Város alapításától számított - A.U.C. - 757. évben, avagy - egy másfajta időszámítás szerint - az isteni Augustus principátusának 31. évében, és a 815. év április havának 15. napján halt meg, Nero caesar uralkodásának tizenkettedik évében.
Gazdag lovagi családból származott, szülei villája a mons Caeliuson, a hét legendás dombok talán legszebbikén állt.
Apja, idősebb Marotius, thrákiából került Rómába, anyja, Helvia viszont neves patrícius család sarja volt.
Apja hosszú időn át Hispánia provincia egyik helytartója volt, de A.U.C. 755-ben visszahívták Rómába, így Georgios már ott született.
Születésekor a Nap a Hold uralma alatt állt, és ez arra utalt, hogy az újszülött gazdag lelki életet fog élni. Beleérző, gondoskodó, érzelemgazdag, intuitív tulajdonságokat szimbolizál ez a napállás, időnkénti lehangoltsággal, visszahúzódással. Georgios alapvetően humánus, békés emberré lett, életében inkább a szellemi-értelmi képességek kerültek előtérbe, mint a fizikai munkabírás. A vizes minőség és a tüzes Nap egymásra hatásából keletkező energiák befelé irányultak, hangulatváltozásokkal, önmarcangolással színesítve, nehezítve a lélek útját.
A fiú felcseperedvén grammatikai és retorikai tanulmányokat folytatott, majd ügyvédi pályára lépett, de legszívesebben filozófiával, és poétikával foglalkozott; hallgatója, tanítványa volt a püthagóreus Szótiónnak, a sztoikus Attalosznak és Fabianusnak, szoros barátságot kötött a künikosz filozófussal Démétriosszal, és gyakran ült Petronius Arbiter szintén caeliusi villájában a Mester lábánál.
Íróként és szónokként is egyre népszerűbb lett, megválasztották egy alacsonyabb városi tisztségbe is, de huszonöt évesen súlyosan megbetegedett, és Egyiptomba költözött nagybátyjához. Anyai nagynénje, Caius Galerius özvegye hat év múlva Rómába vitte, hol aztán rövidesen questor lett és a senatus tagja.
A.U.C. 797-ben Corsica szigetére száműzték, melynek oka házasságtörő viszonya volt Priscillával, Germanicus leányával, egy neves szenátor feleségével.
Soha jobb döntést nem hozhattak volna felőle: Corsicán ismerte meg egy ottani iparos leányát, ki tanítványa, utóbb kedvese, végezetül élete legnagyobb szerelme lett, dacára a korkülönbségnek : Nicoletta húsz évvel volt fiatalabb a költőnél.
Szerelmük nem csak e korkülönbség és a világ üldözése miatt volt reménytelen, de azért is, mert várható volt, hogy a száműzetés egyszer csak véget ér, és akkor Nicolettának döntenie kellett: otthon marad-e vagy megy Georgiosszal Rómába?
És bizony: maga a lány sem tudta, miként döntsön, miként fog dönteni?
Corsicáról az új császárné, Agrippina közbenjárására térhetett haza A.U.C. 802-ben, már az isteni Claudius uralkodásának idején.
Agrippina rábízta a palatinusi könyvtár rendezését, gondozását: a költő végre kivonhatta magát a politikából, és csak az irodalomnak, filozófiának szentelhette magát.
Hosszú időket töltött bölcs beszélgetésekben barátaival: Thrasyllosszal, a csillagásszal, Alexandrosszal, a peripatetikus filozófussal és Chairemónnal, a sztoikussal.
És hosszú-hosszú szerelmetes leveleket írt Nicolettának Corsica szigetére, de választ soha nem kapott.
Soha.
Mert Nicoletta cserbenhagyta, Nicoletta Corsicán maradt; Nicoletta a tirann-törvényeknek meghódolt, és nem lett felesége soha.
Claudius halálával és Nero trónraléptével Georgios egy időre a birodalom egyik legelső költőjévé vált, hisz Nero támogatta költészetet, maga is – habár tehetségtelen, habár csapnivaló, de – költő lévén.
És épp ez lett utóbb Georgios veszte.
Először is Nero - fokozódó tébolyában - már nem tűrt meg maga mellett igazi költőket, filozófusokat, hisz ő kívánt kora legnagyobbja lenni.
Másfelől a Petronius esztétikáján nevelkedett Georgios képtelen volt dicsérni Nero szörnyűséges költeményeit, mi több: nem ritkán illette bírálattal azokat.
Nero először nyugdíjaztatta, eltávolította a palatinusi könyvtárból, így hát Georgios visszavonult a közélettől, életét ezután kizárólag a filozófiának szentelte: a verseléstől – fölsőbb tanácsra – távoltartotta magát, nehogy még jobban magára vonja Nero haragos gyűlöletét. Mindhiába: még szelíd filozófiájával is magára vonta ama gyűlöletet, végül a caesar a Piso-féle összeesküvésben való részességgel vádolta meg.
Egy nap azután – április idusa volt, Nero uralkodásának tizenkettedik évében - hírnök érkezett a Palatinusról, dárdáján fekete tollbokrétával, és büröklevél főzetét adta át Georgiosnak; és amikor a Tiberisbe hanyatlott a Nap, a költő megitta a főzetet.
Aztán csak járkált a lapidáriumban, míg lába merevedni nem kezdett, akkor ledőlt a kerevetre, Nicolettára gondolt, és mély álom-halálba szenderült.

- folytatódik -