Égtájak merőlegesén
Mit magyaráz az én didergésem?
És mit érhet ellene átok vagy fohász?
Távlatvesztés, madártávlat gyötrető ikre!
Rajzolattá véglegesülnek sziklaindulatok,
az arányok a tenger szintjén nivellálódnak.
Áldott idők csillagporától hamvasan
kitárulnak a szárnyak, és pikkelyesednek
máris hitvány hüllőröptetővé.
Újra csak megtörik az ív, lenn
moccanatlan a táj, s a gyújtópontban szikrázó,
tébolyult délben fejtetőre áll a zenit.
Jóllakhat belőlem csönd és csömör:
hangom marad még, marad elég vérem,
de nyelvem csak dadog,
és kardom is nevetséges fából,
míg minden választott lehetőségem
nem az egyedüli, s az arc
nem a te újrakezdett márciusos arcod, hazám!
Didergek égtájak merőlegesén —
üldözőm, igéző ellenségem,
engedj végre leszállni a földre,
hagyj ennem, innom,
életre melegedni megérkeznék már!
- Bátai Tibor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges