Átöltözött Pece-part
Fakult lombok alatt, dupla áramszedőjű sárga villamosnak keresem nyomát. Valahol a konflisok macskakövön pattogó kerekei mellett, a tépázott tekintélyű, viharos életűt, kávéházak között ingázva, valahonnan Mindszent környékéről, az Ér mellől.
Talán akad még, egy — erős nagyító alá vont — Juhász Gyula nyom a Premontrei rendház oldalán és a kockakövek is valahonnan újra összegyűlnek az Arany János utcában. Önkéntes meghívóírók, retroaktív spontán kezdeményezésére hordják majd össze a lebetonozott utcákra, az ünneplő ruhába öltözött, múltszázad eleji cilinderes urak, napernyőt forgató kisasszonyokkal.
Keresem azt a gomolygást, gondolkodom kitérős villamosok ajtótlan szépségén, fagyott emlékeikkel telekről bekeringőzve ereimben.
Hív a bazilikabelső, hogy ne csak száguldó szökőévenként, hanem a lehető leggyakrabban töltekezzem fel, gesztenyefák alatt, lelkemet megnyitva.
Tornyokat keresek és tornyokon csodálkozom el, melyek a semmiből nőttek, s hogy, hogy nem, kis túlzással talán még a Bémer téren is eltévednék, olyan más lett a város.
Semmi sincs a helyén és mégis, mint hegyi patak pisztrángjának, nekem ez a bankokkal és valutaváltókkal teli, Körös-parti hangyaboly lett az otthonom. Bár még dereng, a mindig csendes utcák emlékemben is fénykép-fakó színe, ahol a gépjármű kuriózum volt.
Ebben az átöltözött Pece-parti — vajon tudják-e mi is az — autók városában, ahol a járdák megszűntek és egyenrajzú foltossággal, tömött parkolóvá váltak, megrovás és pénzbírság fizetése mellett emberek is élhetnek még.
Tarkán, sokfélén, váradian…
- Boér Péter Pál alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges