ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

E nappal kezdetét veszi a Nagyhét, a régi magyarban sanyarú- vagy a videshét = vizeshét.
A negyedik században alakult ki az elnevezés, hebdomasz megalé, latinra téve a septimana maior: később lett a görög hebdomasz hagia, a latin septimana sancta, de ismerik "csendes hétként" (hebdomasz apraktosz, hebdomada muta) is.
Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták.

És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt, és monda nékik: „Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.”
Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: „Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.”
A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik, elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!”
És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.
(Máté evangéliuma, 21. 1-11.)

Valójában ez a nap a zsidó pészachot megelőző vasárnap volt, azaz a szép, tavaszi niszán hónap tizedik napján történhetett mindez, ha elfogadjuk, hogy az utolsó vacsora széder-estén volt, azaz niszán tizenharmadik-tizennegyedik napjának alkonyati órája után, mely csütörtökre eshetett akkor. (Minthogy idén niszán tizennegyedike holnap, vagyis április tizennyolcadikán lesz, a széder-este, pészach kezdete ma, napnyugtakor köszönt be.)

*** *** ***
Feltámadás előtt

Tudom én, már hogyne tudnám -
és hiszem is váltig -,
egy hét csupán, s feltámadás
ünnepe jő. De addig?
Tudom - hisz olvastam én is -,
hogy meglepődtek a hét
első reggelén
a sziklasírhoz mentek:
ó, mily nagyon meglepődnek,
mikor szól hozzájuk az Angyal:
„Ne keressétek őt
a holtak között,
hanem keressétek
az élők sorában. Mert
ott van.”

Feltámadásban hinni jó!
Csak ott motoszkál bennem,
hogy Virágvasárnap még,
mint zúgott a nép,
hogy zúgta: „Hozsánna,
hozsánna!”
És szombaton már teli
szájak üvöltözik majd:
„Feszítsd meg! A mi lelkünk
és vérünk rajta!”

Tudod Lalagé - te drága -,
mielőtt föltámadhat az ember,
meg kell pusztulnia.
Virágoknak vasárnapja van,
és jő a szép feltámadás:
nem holnap. Nem holnap.
Még vár reánk pár
holt nap a sziklasírban.