Álom szirtekhez csapkodja
Túlfeszített húr galambok a kéménybe gabalyodva
két villamos között partizán álmok rohannak át a zebrán
felettük esőfelhők, csapadéktalan üres szobák alattuk
fegyvertelen lidércek csüngnek a nagypárna szélén
kávéfőző sziszeg a bal fülembe, a konyha nagyon távol.
Esőcseppek kúsznak a repedések felé a vakolat fennsíkon
aranyat kereső csikkek gurulnak türkizkék csatornafedelek felé
panel birodalmi lépegetők szürkén az ’éjjel-nappali fölé hajolva
a járdaszegélyről a ’féldeci kupakja nézi a rumszagú fákat
pocsolyába tenyerel a megállni tilos, lerobbant taxi a párja.
Most ősz aromájú szappan koptatja elhasznált hámsejtjeimet
kihűl a víz, ahogy cseppen a kádba, jóképű zöld szemű szörnyeteg néz a tükörből
annyira akarom már a telet, hótaposó petárdák jönnek majd, membrán dobhártyák ellen
hógolyók a lapostetőn, hidegtől kicsordult könnycseppek, rút sapkák nagy tömegben a téren
palackok, neonok és az az estszerű hullámzó pléd jön elő az összes sarokból, édes pezsgő a szájban.
Az elhasznált és kidobott ölelések párája hosszan zihál egy mellbimbónyi földrész felett
jó ez az érzés, hogy semmit sem érzek, mint távoli röghegység fekszel az ágyon
„hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának” szólal meg a tv Virág elvtárs hangján
csiklandoz még az este, aztán éjszakára kapcsol, így álom szirtekhez csapkodja törékeny homlokom
Túlfeszített húr galamb guanóból épült lakótelepen talál a reggel, villámhárítók közé szorul a fény.
2019. 09. 09.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges