Álmomban
Valami jelentéktelen állomás volt, ahol a vonat megállt. Teljesen meglepetten riadok föl álmomból, mert már úgy ráragadtam a múltamhoz, a gyerekkorom élmenyeihez, mint egy földönkivüli, aki meglátogatta a Földet és annyira megtetszett neki, hogy úgy döntött, nem is megy vissza, az esetlegesen létező valaholi bolygójára. Ő édesdeden alszik. Szőke hajtincsei a vállára omlanak, ahogy a feje megtámaszkodik, párnának használva vállamat. Akkor - mint nagyon kellemes tinédzser éveimben -, álmomban, a tábortűztől távolabb beszélgettünk. Éreztük a másikról, ahogy vibrálva egymásba tapadtunk. Onnan fölmentünk Magaslakra, ahol egy valamikori főúri kúria volt - szállóként, vagy mit tudom én miként működve-, egy teljesen elzárt helyen, növényekkel körülvéve. Jó alaposan beárnyékolta a napomat egy malőr. Hátralevő része pocsék volt. Álmomban átmentünk a hegyen keresztül a Félixre is, ami nem is hasonlitott a maihoz. Egyetlen szálloda sem volt, mindössze két pavilon és a strandig ért az erdő. Végtelenül irigyeltem azt az éjjeliőrt, akivel esténként diskuráltunk a nyári melegben. A szabadban, egy magával hozott subán aludt, amit csak leterített. Nem takarózott be, olyan meleg volt. Sokat beszélgettünk esténként. Csavaros eszű parasztvicceket mesélt, intelligencia hányadosa elég magas lehetett.
Nagy zöttyenés. Hát nem felébredtem, a fene egye meg...
- Boér Péter Pál alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges