Az erdőket belakják a rügyek,
az égi menedéket a csillagok.
S míg kibontja hajad a tavasz illata,
rózsatő tüskéire szirom-árnyakat
pislog egy magányos szilvafa.
Arcom a szemedben forró
kávéban olvadó áldozó ostya.
Tündöklő megsemmisülés-
akár kora hajnali zápor után,
a tócsák fátyolos tekintetén
villanó, bizalmas éjszaka.