Áldanám
(lét-ballada)
Élveztem hosszan a könnyű, tiszta létet,
bársony napmelegben, ringatózva szélben,
hajlongva balzsamos tengerillat-árban,
termő szerelemben sarjakat fakasztva.
Langyos harmat-nektár duzzasztott, feszített,
őseim, szerelmem, viharoktól védtek.
Ágaim kecsesen hódoltak a fénynek:
de, jaj, egyik túlnőtte peremét az égnek…!
Jeges hiányt rejtő, fájó örökségem,
elhagyottan, árván, erőtlenül védem.
November szele sír altatót régóta,
foszlik az időben Bölcseim mosolya.
Erősítsd, nagy idő, gyengülő törzsemet!
Ha lelkem hajléka árnyék is a léthez,
mióta terhemmel roskadozva élek -
sorvadó gyökerem talán újraéled!
Eltorzult árnyék ma korhadó, vén törzsem,
de mocorog még élet árvult gyökeremben:
szeretni vágyom – s ha viszont szeretnének,
görnyedő törzzsel is áldanám e létet!
(Fotó: Gősi Ferenc
http://lelekhangok.blogspot.hu/2013/03/versek-2013.html)
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges