Carlo Manzoni: Signor Veneranda kópéságai (7)
Signor Veneranda beül egy étterembe.
„Óhajt étkezni Uraságod?” – kérdi a pincér signor Venerandától.
„Természetesen.” – feleli signor Veneranda. – „Mint mindenki, olykor..”
„Spaghetti mártással, rizottó, zöldségleves?” – kérdi a pincér, az étlapról olvasva mindezt.
„Hogyne!” – mondja signor Veneranda -. „Ám kihagyta a borjúsültet, a szalámit, sonkát, halat, a sült borjúlábat milánói módra, az aprópecsenyét, a vagdaltat, a roston sült marhahúst és még jó néhányat.”
”Igen” – dadogja a pincér –, „de én csak azt szeretném tudni, hogy jelenleg mit óhajt fogyasztani?”
Kavics
A tengerparton láttam meg. Egy volt a sok közül. Valamiért mégis éppen őt emeltem fel.
Tenyerembe szorítottam. Hűvös volt, gömbölyű és sima. Lassan szétnyitottam a kezemet. Ott feküdt, narancsszínű hátát barna minták pettyezték. Ahogy a nap felé tartottam, helyenként kristályosan megcsillant a felülete.
most légy okos
ha nem lennél mi is volna
szőrén–szálán Európa
biztat fából vasszigorra
szemen szedett Európa
Egy kis bolond...
Csak állt magában nem remélte,
Hogy van valahol, s lesz reménye.
Egy lélek sem szólt már feléje,
Vette a lelki koldus botját,
S ment az árnak és süllyedt beléje.
Álvaro de Campos: Lisbon Revisited (1926) (Első rész)
Semmi nem köt semmihez.
Ötven dolgot szeretnék egyszerre.
A hús utáni éhség csillapíthatatlan kínjával,
Nem tudom mi ez -
Határozott vágy a határozatlanért…
Nyugtalan álom, és élet egy nyugtalan álomban
Nyugtalanul alvóknak, félig álmodóknak.
Még maradnék
Légy te csak elégedett: - mondom magamnak?
Illik örülnöd, egy jóízűre sült haikunak is!
ennek a bölcsre gyúrható, apró, kicsi szógolyónak