Minden MOST van
Megállt az idő,
minden végtelen.
Régóta kívül élek
- ha élet ez még -
mindenen.
kívül a tegnapon,
kívül a reménytelen,
rejtelmes holnapon.
Már sírni sem tudok
hangtalan, néma létemen.
Most csak hű társam,
a jó csend van
együtt velem.
Hallgat a végtelen,
valamit vár talán.
Hallgat a csend is némán,
együtt pihen velem,
és most ketten
reménykedünk -
én és a csendem -
egy derűs,
boldogabb életen,
e végtelen,
üres létpillanatban,
ahol megállt
az idővel kicsit
sodró sorsom is...
Lehet, hogy alszik,
pihen ő is kicsit,
és éppen a kékszárnyú
békéről álmodik,
s vele száll minden,
mi szomorú, oda,
hol nem dúl háború,
hol mindenki boldog,
és senki sem szomorú.
Oda, hol nincs bánat,
nincs már szenvedés,
csak derű van, mosoly,
és nincsen éhezés.
Ketten vagyunk
jó-ideje már
ebben a félénken,
tétován
meg-megrezzenő
létben,
a csend, meg én.
De amott, a
pillanaton túl,
valami szomorú,
mégis reményteli,
félénken hívó,
remegő fény üzen,
mögötte hiába áll őrt
dacolva
elmúlt bús,
fájdalmas életem:
a könny, a gyász,
a kín, a félelem.
- Ami rám vár még,
talán csak arasznyi,
röpke lét,
új boldogsághoz,
derűsebb léthez
tudom, nagyon kevés .
- mormolom -
s amíg a néma,
álló pillanatban
múló létemen
gondolkozom,
valami moccan.
S a fáradt pillanatban,
ahogy a lassan kihűlő
kávét kavargatom,
fölsejlik megint létem is.
Látom, amint
múltammal
összeölelkezik
a MOST,
és a meghitt csendben,
együtt van a JELEN,
és elmúlt életem.
Most minden végtelen.
Múlt és jelen
együtt van ITT
és MOST velem,
ahogy a lila, pöttyös,
megcsorbult szélű
kávéskészletem
utolsó darabja,
a hűséges, vén,
törött kávéscsésze alja is
itt van a múltból,
hűséggel velem maradva.
Élek hát újra…
hallik a csendem.
Üzenet jön halkan
valahonnan,
s a néma,
dermedt pillanatban,
a legördülő könnycsepp is
félúton megpihen
az álló időben…
Tétován billen a
félénk könnycsepp,
mielőtt legördül
a vén porcelánon,
s életem a könnyel
az időtlen út alatt
mozduló időben
filmként végigszalad,
és a néma csendben
megszólít az a néma hang:
indulj, haladj!
Még egy utolsó,
lassú mozdulat,
amíg leteszem
a kávéskanalat
a vén csészealjra,
és a mozdulatban
már a MOST van.
ÉLEK hát!
MINDEN
MOST
VAN!
2008.
__________________________________________
http://dunapart-cafe.net/index.php?page=showasp&id=236&catid=main
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges