ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Megjelent B. Tóth Klára Archullató c. pályázatnyertes verseskötete a Szófia kiadó gondozásában. A kötetet Klári hat saját grafikája illusztrálja és 98 oldalán 65 vers olvasható.

…egy festő-restaurátor keze, úgy tűnik, ha belefog valamibe, elég kitartó. S mivel ismeri a festékrétegek természetét, hogy a felszín alatt gyakran értékesebb rétegek rejlenek, nem fél megpiszkálni a szövegrétegeket sem, várakozóan nyúl a felszín alá, a kéreg repedéseibe.

Évek munkája – szenvedése, kínja és öröme, mosolya – volt, amíg a „vasárnapi költőből” egyszerűen csak költő lettél. Ünneplős versköntös és -orca, maníros beszéd felszíni rétege alatt felfedezted a mindennapok beszédrétegeit, az élőbeszéd pedig elvezetett elmúlt létek örökéig, úgy, hogy szinte kortársként csodálkozol rá dédmamád málló selyemruhájára, egy barokk oltárfestő elcsorgó festéknyomára, vagy Ariadné szakadozó fonalára, ami nem csak hiteget. S persze elvezetett saját léted mélyebb rétegeibe is, ahol a vers hirtelen vallató sugárrá változik, az arc én-mozaikja pedig széthullik, elemeire, és eltűnik egy füstalagúton át. Eltelik egy kis idő, mire az arc alatti membrán-érzékeny réteg új arcot terem, amelyet a belső ének, haikuló csend éppúgy áthat, mint a külvilág szín- és fényreflexei. Innentől

a vers – vasárnap is – magáért beszél. Ez a magáért, „magától” pedig – Reményik Sándortól tudjuk – „a Kegyelem”.

Miklya Zsolt

Múltidéző

Portánc füstalagútban

Azt hiszed, ismered. Részeddé vált.
Megismerhető, letapogatható,
azt hiszed, felfedheti magát.
Arca van, hangja, kiterjedése.
Ízlése, gondolatai.
Bankszámlája huszonnégy jegyű,
nyakbősége évtizedek óta változatlan,
ajtaján házszám, jól olvasható.
Postaládájában békeidőben megrendelt
folyóiratok emléknyomai.
Lehallgatási jegyzőkönyv,
poloskák minden szervizelés után
frissen felszerelve.
Nyomtatott név mögött szilárd körvonal.
Állandósult pillanatnyiság.

Aztán egyszer csak szétesik.
Elemeire bomlik.
Fényben sűrűsödő porszemcsomó,
akrilspray, átvilágított lakkszemcsék.
Füstalagút, vibráló porszemorgia.
Eloszlik, nincs tovább.
Beszívod, benned csapódnak le
a szemcsék. Belülről érzed.
Minden lélegzetvétel hasít.
Lerakódik a tüdőlebenyen,
belégzésnél végigkarcolja a szövetet,
mint korcsolya a friss pályát.
Nyomot hagy minden mozdulás.
Beszippantott lénye megszűri a levegőt.
Eztán csak rajta keresztül.

Kereszthalász

Levélszarkofág

A régi címem mint a szarkofág
csak emlegetni járok néha vissza
a tűnt jelent de nézd a mész beissza
az embercseppek betűpárlatát

Illesztgetem a törmelékeket
egymásra írt szövegből arcainkat
miféle örvény lenne – lélekillat
vagy érfalon csikorgó vésetek

sugározódtok new roman betűn át
a mondatokban megmártom magam
ma biztos védelem az ál-valóság

s itt újra léteztek mindannyian
előhívódtok mint bemattult hiány
egy rég megsárgult dagerrotípián

2011 június 28.