ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az utóbbi hónapban volt szerencsém belebotlani két új(abb) Jane Austennal foglalkozó filmbe is, szenvedélyes rajongóként vetettem rá magam ezekre. Az egyik az írónő életéről, írónővé válásáról szóló életrajzi történet (Becoming Jane), a másik pedig egy mai, modern sztori arról, hogy néhány nő és egy férfi Austen-könyvklubot szervez, végigolvassák hónapról hónapra összes műveit, majd összeülve megvitatják azt (The Jane Austen Book Club). Ez utóbbi kellemesen oszlatja el azt a közkeletű tévhitet, hogy az egyszerű amerikai könyv- és kultúraellenes, lelki-szellemi analfabéta volna.

Nos, mindezek kapcsán kezdett el foglalkoztatni, hogyan s miért vált Austenból jelenség, így a huszadik-huszonegyedik században. Olyannyira jelenség, hogy nemcsak könyveit adják ki újra és újra szerte a világban, hanem facebook-oldalak, fórumok, rajongói klubok, idézetgyűjtemények is léteznek szép számmal, sőt Austen-stílusú lakberendezési tanácsadás is van. Az egyetemi kurzusok pedig - legyenek azok irodalomtörténeti, -tudományi, illetőleg feminista vagy anti-feminista megközelítésűek; és akkor még ott van a gender studies is – közismertek.

Szóval, akármerre nézünk, mindenhol Jane. Ennek pedig kell, hogy legyen valami oka, és ez az, ami foglalkoztat egy ideje. Miért veszi elő a mai kor embere a 18-19. század fordulóján élt írónőt újra és újra, az élet szinte bármely területének összefüggésében? Semmiképp nem vállalkozhatom arra, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, pusztán személyes gondolataim rögzítésére szolgál jelen írás.

Egyszerűnek tűnhet, ha azt írom, hogy Austen örök kérdésekkel, örök dilemmákkal foglalkozik, pedig írom. Ugyanis ő maga is, változó regénycímek alatt, változó karakterek megelevenítésével, de mindig ugyanazt írta, kutatta: hogyan lehetünk boldogok. Hogyan lehet önmagunk felvállalásának határait addig a végső pontig kiterjeszteni, ami még társadalmilag elfogadható, illetve másfelől nézve ugyanezt, hogyan fogadtassuk el magunkat? Mire hagyatkozzunk inkább? Az értelemre vagy az érzelemre? Az érzelmeink, például a büszkeségünk, hogyan befolyásolják világlátásunkat, ítéleteinket?

Természetes, hogy minderre kötelezően saját választ kell tudnunk adni, hogy boldognak érezhessük magunkat és elkerülhessük a boldogságnak látszó boldogulás – amely közel sem ugyanaz – zsákutcáját. Austen kritikus-ironikus gondolkodásmódja mindazonáltal segítségünkre lehet– botladozó válaszkereséseink közben -, még akkor is, ha szereplőinek döntéseivel nem értünk egyet, avagy regényeinek általában feloldást hozó végkimenetele túlságosan is rózsásnak tűnhet.

Egy biztos, maga az írónő – ha nem is feltétlenül az euforikus boldogságot -, de a kiteljesedett és alkotó élet nyugalmát mindenképp megtalálta. Jó szemmel figyelte a körülötte lévő világot, és szeretettel, olykor fanyar-humoros kritikával tudta láttatni. Mintha tükörbe nézne, hiszen ő is részese volt. És úgy tűnik, marad, a mi világunknak is, ameddig olvassuk.