ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Tanulj meg szívből élni és örülni!
(naplórészlet)

„A jó gondolat: magasba vágyódás, szárnyalás, felemelkedés, ajándék.”

Ne hidd azt rólam, Kedves Olvasóm, miközben gondolataimba mélyedsz, hogy a reményeket, vagy a földi örömöket hívságnak, feleslegesnek tartom. Sőt, biztatlak, hogy ne foszd meg magadat az élet kínálta gyönyörűségektől, fogadd el a sors ajándékait, hiszen azok – itt, e földi létben − neked, és valamennyiünknek megérdemelten járnak.
Ám ahhoz, hogy ezeket képes legyél elfogadni, értékelni, előbb meg kell tanulnod észrevenni azokat, és meg kell ismerned, mi is az az önzetlenség, amely az igazi, értékes ajándékozás alapja, és el kell engedned a dúskálás, a harácsolás hamis-kéjes érzését.
Ha önmagadban felismered, elfogadod, megszereted ezt a békés, meghitt érzést, akkor bizonyára képes leszel elfogadni minden emberi (földi) és természet-adta szépséget, mindazokat, amelyek a tartalmas emberi élet alapjai.
Azt szeretném, hogy engedj utat lelked felé is a vidámságnak, hogy szeretteid arcán is mosoly fakadjon, hiszen ha ott megterem, tebenned lakik, magadból adod, s belőled él tovább másokban majd. Így (is) folytatódsz!
Tudnod kell: az igazi boldogság különleges adomány, és mégis annyira természetes, hiszen valamennyiünkben ott él a csírája, a vágy a jóra, szépre: adni, kapni is – és másokkal megosztani!
Ne gondold, hogy bárki képes derűs arccal elfogadni a halált, ajtót nyitni a szegénységnek, elszenvedni mérhetetlen veszteségeket, fájdalmakat és kerülni minden földi élvezetet.
Most mégis másmilyen boldogságot kívánok: olyat, amelyik mindig veled marad, ha egyszer megérezted varázsát, szépségét, tisztaságát, és bármennyi jut belőle, bármennyit adhatsz majd, mindig sokasodni fog!
Bölcsek szép gondolatait olvasva fogalmazódott meg bennem is a LÉNYEG, amit most örömmel adok tovább, hogy gyarapodjék – lelkedben, és mások lelkében is.

Ami könnyen elérhető, az gyakran hamis fénnyel csillog.
Ami érték, sokszor fénytelen, és néha nagyon mélyre kell leásni érte, akár szenvedések, áldozatok árán is, de hidd el, érdemes!
Amiben a földi emberek − talán legtöbbje − a legfontosabb élvezetét leli, az többnyire sivár, felszínes, és gyorsan múló gyönyörűséget kínál, ami fásultságot, ürességet hagy nálad, nem lelkierőt, reményt az értékes célokért való küzdelemhez.
Amire én gondolok most, az kívülről sohasem látható, de legbelül − ahova bármikor betekinthetsz, hiszen a lelkedről van szó, a bensődről – mindig megláthatod, érezheted. Benső békéd ez, ami a lelked tükre!
(Forrás: Tatiosz, Seneca, Müller Péter)

Fordíts hátat minden felesleges, csábító, üres csillogásnak, dobj el mindent, ami de hivalkodóan csillog, keresd − és megleled − az igazi fényt! Ha jól figyelsz, érezni fogod benső hangod üzenetét, a visszajelzést: jól van! Ez az! – és jól leszel magaddal, lelkedbe béke költözik, és arcodra is kiül valami könnyed, tiszta, ragyogás, „benső mosoly”, (Müller Péter ír erről szépen ugyanezen című könyvében) amit hosszan sugározni fogsz mások felé. Magadból adsz valamit, nagyon fontosat!
Légy hálás mindenért, amit magadénak vallhatsz − azaz légy hálás elsősorban önmagadért, egyedi, különleges énedért, ami által mégis belesimulhatsz a mindenségbe: megoszthatod fényedet másokkal!
Alkalmi testedet, lelked hordozóját tartsd csupán szükségesnek, tiszteld, óvd, de tudd: soha nem lehet fontosabb, mint lakója, a lélek.
A test gyakran csupán hiú gyönyöröket táplál, felszínes, futó örömöket, amelyek hiánya gyorsan letaglózhat, átcsaphat lélekromboló szomorúságba, emésztő bánatba. Gondolj csak a népmesék világára, ahol lehet a szépséges királykisasszonynak bármennyi kincse, ha a királyfi sohasem ér el a lelkéhez.
(Talán, ha túlteng a vágy, a ragaszkodás bennünk a földi gyönyörökre, ha túlzottan előtérbe kerül ezek hajszolása, végül a fájdalom, a kétségek, az üresség szakadékába zuhan a lélek is, és onnét sokszor nincs visszaút.)
Nem könnyű persze megfékezni azt, amit korábban − és talán túlságosan sokáig − jónak, néha a legjobbnak, legértékesebbnek hittél, de sohasem késő rátalálni az igazi értékekre.
Érdemes szem előtt tartani, hogy az igazi jóra, mindig kockázat nélkül vágyódhatsz. Nem mondom, hogy veszélytelen az út, amelyik elvezet ide, de biztos vagyok abban, hogy akik utadat állják, nem győzedelmeskedhetnek fölötted, mert gondold csak el: mit vehetnek el tőled? Legfeljebb földi "kincseidet", akár az életed árán is – de lelked fényét, tisztaságát soha, senki nem veheti el, mégis mindenkinek juttathatsz ezekből, ráadásul soha el nem fogy, még halálod után is képes gyarapodni azok lelkében, akik megtanulták − éppen tőled − hol rejtőznek az igazi kincsek, amelyeket az ő hálájuk örökké éltet: ez talán az örök folytatás…
Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid jók, lelkiismereted nyugodt, lelked békés, akkor egyenes gerinccel járhatsz utadon, és bátran mehetsz rajta végig, azzal a biztos tudattal: sorsod útját járod, nem csupán sodródsz az ismeretlen − sokszor felszínesen csillogó, és legtöbbször veszélyes, sötét mélység felé.
Kívánom, hogy találd meg, és fogadd hálával a földi lét ajándékait, ám mindig tartsd szem előtt a jóra való „hívságot”, ami bensőd békességét, „benső mosolyodat” életre kelti és életben tartja.
Légy te magad is a folytatás - a Mindenség része!

„Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik.
Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek.
Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul.
Ne gondolj a rosszra, mert a mélységbe taszít.
A jó gondolat: magasba vágyódás, szárnyalás, felemelkedés, ajándék.
Az vagy, amit gondolsz.
A lélek, akár a világ kapuja, befogad mindent.
A lélek, akár a világ kapuja, bezárul bármi előtt.”
(Tatiosz)