Fotó: Németh Tamás
Szeretlek. Tanulj meg engem kívülről-belülről egyaránt,
Vitákba, ha sokszor csatlakoztam - minek?
Nem osztottam, nem is szoroztam senkinek.
Haragomban, ha földhöz csaptam bármit,
később annak hiánya járt itt. Ártatlan pohár
szilánkja éber, talpamra vérrel ír miérteket,
Tudod, én nem taposnék el cigarettákat a szőnyegen,
csak tegnap éjjel csillaghullás volt a nagyszobában.
(Csatlakoztam - sínen vagyok.)
Le kell szállnom a vonatról ahhoz, hogy magam irányítsam
a váltót, mert ezek a sínek rossz helyekre visznek.
A szégyen vonalán egy buja döcögés ez, semmi egyéb;
Hiába vettem drágán a jegyet, ez az utazás nem az enyém.
Vészfék nélküli vagonok utasai néznek, s mint marhákat
tereltek engem is ide, vágásra értem, hiába bőgnék -
az utolsó órákban nekik sincs hitük. Szánalom-kalauz leszek,
ha felnövök, mert annak lenni jó; bekattanásig kattogás ez,
(dió-mód)
Sok éve járok már magammal, féltékeny természet vagyok.
Ezek itt sápadt varjak, nem galambok,
azok gazok, nincs itt virág. Egy pohár tej,
kakaónak nyoma sehol. Kristályváza ez
és nem beton. Nem havazik idebent,
csak hófehér a paplanod. Nem tudom,
mit érzel, illatod van, nem szagod.
Nincs itt kígyó, amit érintesz vizespohár,
medve sem jár erre, nem fürdesz a tóba,