In Memoriam Treblinka
Elkorhadtak a hónapok és a napok hova tűntek?
Lankáknak zöldjét éhezte, kövét se hajítva
Fájdalmának, mit vég nélküli álmaiból oda
Vetve mocsokba, az ember priccsen várta a hajnalt.
Lánctalpak csikorogtak, tolták új sikolyából
Holtak csontváz halmait, alvó lágerek éji
Lemeztelenítetten
(--- 651. ---)
A mindent és mindenkit vonzó mágnes kihullott belőled, s ez az mi fájdalommal tölt el -, mivel most nem találod meg azt.
Azt érzed jelenleg mintha már nem is a magadé lennél, s minden mi eddig oly hangzatos volt – egyszeriben oda lett -, és a nagy semmi lett a birtokosa.
Hirtelen jött minden, és ugyanúgy távozott is - s csak elvitte bátorságodat, de Te maradtál -, mint aki megváltoztathatatlan.
A Tavasz
Letette kezéből a szenet, melléhelyezte az ezüstvesszőt. Ezek így nagyjából két-háromnapi ebédet és vacsorát tettek ki, ő pedig már harmadik napja nem evett, csak borozgatott. Bort még ivott. Sok bort.
Elnézegette a kartonra vázolt ifjú lány fejét. Bájos, szív alakú arcocska, mézszín csigákba bodorodó haj. Hát persze, hogy mindig, mindig ugyanazt a lányt rajzolta. Őt.
Kit?
Simonettat? Claricet? Martat? Nicolettat?
Isten tenyerében
Lehet, hogy
nem is létezem,
csak kitaláltak,
mint kék homokba
szúrt sárga pálmafákat,
talán csak álmodnak
édes arcú mosolygó nők,
s férfiak késsel kezükben,
vagy lázálom vagyok
betegségtől elgyötört
homályos szemű fejekben.
Fohász helyett
Ne írd le Uram bűneim a porba,
fájó seb mind. Nincs, aki segítsen.
Sajog, szaggat, lelkemet marcangolja.
Nem tudja rajtad kívül senki sem.
A riport
- Nagyon sietsz? - egy riportalany kéne... és lépteim ritmusát átvéve mellém szegődött,
az a mindig sunyi ismerősöm.
- Tudod másodállásban írogatok, kell a pénz! Tudom ötletem szakállas, de én még "nem ütöttem le". A főnök szabin, a helyettes szerkesztő Ámorilag - zaklatott, álló nap az asztalon bóbiskol... talán ez az írásom befér a résen.
El Santo Oficio de la Santa Inquisition
Annyit tán lehet és kell tudni rólam - e kézirat közreadójáról - benevolis lectorem, hogy nem vagyok, sosem is voltam történész, sem asztrológus, következésképpen a közreadott kézirat minden tévedésének jogát áthárítom annak szerzőjére.
Ha egyáltalán vagyok vagy voltam valami, akkor – mondjuk – könyvmoly, könyv- és könnykukac vagyok. (Így igaz: könnyen elsírom magam egy szép alkotás láttán - olvastán, tehát könyv- és könnykukac vagyok.)
Afféle „homo literatus”: no, tán az vagyok.
Vagy voltam…
Mondjuk így!